Ság, Somló (Nagy-Somlói borvidék) – VV

(Bor) cenzorságom (első) éve

V, mint vulkán!

A Kemenesalja monogenetikus vulkáni terület északnyugati és délkeleti peremén szigetszerűen emelkednek ki – a bányászat során lefejtett – Ság hegy és a – kb. 1 km átmérőjű bazaltlávával fedett – Somló vulkanikus tömbjei. A kb. 5-5,5 – 3-3,5 millió évvel ezelőtti sekély magma – víz kölcsönhatása okozta freatomagmás kitörések következményeként a vulkáni kráterből fröcsögő lávafoszlányok a vulkán peremén, és a vulkán környezetében landoltak. A robbanásos kitörések következtében egy tufagyűrű jött létre. A tufagyűrű belsejében – a mai Stromboli kitöréseihez hasonló – kis salakkúpok épültek. Idővel a nagyobb hasadékok mentén lávafüggöny emelkedett a magasba, végül a tufagyűrű belsejét lávató töltötte ki. A vulkáni tevékenység után az üledékes kőzet lepusztult és a vulkáni rendszer a “hegyként” uralja a tájat.

Freatomagmás kitörés = a bazaltos magma és a víz (vagy vizes üledék) keveredése következtében bekövetkező robbanásos vulkánkitörés, aminek a kitörési anyagában a szétrobbanó magma anyaga is megtalálható.

A folyamat a következő képpen képzelhető el (Németh, 2012):

zöld – neogén törmelékes üledékes kőzet; fekete – neogén előtti (preneogén) aljzat
Magma-kőzet kölcsönhatás (freatómagmás kitörés) – felépül a tufa kúp
Még száraz rendszer: Stromboli típusú kitörés. Felépül a salakkúp.
Még mindig nincs víz. Hawaii kitörések -> fröccsenő kúpok, lávató
5,5 millió év lepusztulás után a vulkáni rendszer mintegy “kiemelkedett” a környezetéből.

A borok zöme Somlóról származik. A Somló oldalában 250 m magasságig nyomozhatók a vulkánműködés előtti (neogén) törmelékes (sziliklasztos) kőzetegységek (Tihanyi és Somlói Formációk).

Az Alpok, Kárpátok, Dinári-hegység kiemelkedésének és a vízszint csökkenésének következtében a Paratethys-óceán (vagy Paratethys-tenger) kb. harmincegynéhány millió évvel ezelőtt (az eocén és oligocén határán) szakadt le a Tethys-óceánról. A késő-miocénben (vagy ahogyan általában hívjuk, a pannonban) megszűnt a területünk kapcsolata a Paratethysszel, létrejött egy hatalmas beltó (Pannon-tó) és mintegy 6 millió évig élte a saját életét. Ebben a tóban alakultak ki az említett formációk.

A hegy déli oldalán a sötétszürke bazaltos lávafolyások eltűnnek a prevulkáni törmelékes kőzetek alatt. Az összefüggő bazaltoid láva lemezes és oszlopos tagoltságú, és itt (hegy déli részén) teljes vastagsága legalább 70 m. Ez az összefüggő lávatest 350 méteres magasságban egy sima, egyenes felszínű fennsíkot (mezát) alkot. Ezen a fennsíkon ül egy enyhe lejtésű, vörös salakos („hopokás” –, ahogyan a helyiek nevezik) domb, a teteje (435 m) a Somló csúcsa is egyben. A hegy északi oldalán, mintegy 250 m magasságban, közvetlenül a láva alatt piroklasztikus kőzeteket találunk, amelyek vastagsága körülbelül 50 m lehet. Ezeket a kőzeteket nagyrészt kis vastagságú negyedidőszaki törmelékek takarják.

Ami a Somlói terroir szempontjából nagyon fontos, hogy a bazaltok magas magnézium (MgO 8-10 w%) és vas (Fe2O3 + FeO 9-10 w%) tartalma mellett a törmelékes üledékes kőzetek (homok- és aleuritrétegek) átlagos mésztartalma 14-35% között mozog. Ez a karbonáttartalom az aleurit és homok kalcit tartalmú kötőanyagából származik, viszont a nagy mennyiségű összetört molluszkahéj (csigák, kagylók) jelenléte okozhat akár 40% körüli értékeket is. Amikor Somlóról vagy a Ság hegyről, mint a vulkanikus borok Mekkájáról beszélünk, akkor ezeket a tényezőket is figyelembe kell vennünk!

V, mint vörös!

Úgy gondolom, hogy a somlói vörös borok megértése csak a fehérborok kóstolásán keresztül lehetséges. A somlói borok lényege a somlóiságukban rejtőzik, mert ugyebár lételemük nem más, mint maga a Somló. 🙂 Vajon így van ez a vörösborok esetében is?

1.

Kolonics Pincészet (9 ha)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Kolonics Juhsecco Juhfark 202010,5   2290

Apátság-dűlő, 100% Juhfark. 1000 literes akácfa hordóban spontán érlelve és erjesztve, majd palackozáskor széndioxiddal dúsítva. Enyhén ásványos, erőteljes pezsgésű, grépfrútos, zöld almás, citrusos, sok-sok érett, lédús trópusi gyümölccsel. Spontán, saját élesztőkkel erjesztve! *

Mark Twain szerint Isten azért teremtette az embert, mert a majomban csalódott. (Aztán inkább felhagyott a kísérletezéssel 🙂 ). De az ember megteremtette a humort és úgy tűnik Isten ezzel kiengesztelődött – látván ezt a palackot ez teljes egészében érthető! 🙂

2.

5Ház Borbirtok (3,5 ha)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Weingartner ‘NATIVE’ PétNat 202114   4300

100% juhfark. teljes érés előtt jóval magasabb savakkal szüretelték, ezért a cideres ízjegyek. Egészfürtös préselést követően, egy éjszakás ülepítés, majd tartályos erjesztés következett. 13,8-as maradékcukorral palackozták majd a palackban csontszárazra erjedt.

3.

Fekete Pince (4,3 ha)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Somlói fkt Hárslevelű 202012,5   3300

100% hárslevelű, szüret: Október közepe, 2020. Gondos kézi szüretelés, 4 órás áztatás, kíméletes préselés után természetes erjesztés 1000l magyar tölgyfahordókban. 10 hónap használt 1000l tölgyfahordókban, majd 2 hónapot 20+ éves barrique hordóban. Ezt követően 5 hónap légmentes érlelés tartályban. Kiegyensúlyozott játéka a fajtának és a hordó használatnak. Aranysárga színével mutatkozik be, szép olajos karimát hagyva a poháron. Vaníliás, mézes illata ráerősít a hárs értékeire. Határozott savak és maradék cukor mellett Somlóhoz méltó ásványosság járja körbe a kortyot.

4.

Kőfejtő Pince (3 ha – 1,5 ha Somó + 1,5 ha Ság-hegy)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Kőfejtő Juhfark SÁG 201913   3800

A borkészítés hagyományos módon zajlik. A 220-260 literes szerednyei hordók zempléni tölgyből készültek, ezekben erjed, majd érlelődik a bor 6-8 hónapig. Ezt követően egy pontosan beállított bentonitos derítés után még szüret előtt palackozzák. Miután bio körülmények között terem a szőlő, gyakorlatilag nem kell beavatkozni a bor fejlődésébe (nincs fajélesztő, enzimek, kombinált derítések stb…).

5.

Somlói Apátsági Pince (3 ha)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Somlói Apátsági Pince Juhfark 202013,5   4300

A szőlőt a tökéletes érettség állapotában szüreteljik, és a feldolgozás után rendszerint egy napot áztatják. A kíméletes préseléssel (50-60%-os lékinyeréssel) kapott mustot fahordókban spontán módon, vagyis fajélesztők használata nélkül erjesztjik. A borokat jellemzően egy évig tölgyfa hordókban érlelik, majd palackozzák. A pince hordókészlete az 50 literestől a 2000 literesig terjed, és évjárattól, valamint fajtától függően a kisebb vagy nagyobb hordókat használják.

6.

Somlói Vándor Pince (5 ha)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Somlói Vándor Öreg Tőkék Juhfark 2021 13,2 24 3 6,24300

Ezt a területet Inhauser István telepítette1994-ben a hegy nyugati oldalán. Egyike az első újratelepítéseknek a Somlón. Rendszeresen tömörebb, mélyebb borokat adó terület.

7.

Tomcsányi Családi Birtok (2,5 ha)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Tomcsányi Syrah 201712,5   5000

A színe sötétrubin, de már látszanak benne okkeres reflexek. Az illata kezdetben visszafogott, de utána nyílik, és szépen törnek elő a pohárból a meggyes, hecsedlis, szilvás jegyek, na meg a syrah fajtára jellemző fűszeresség. Kóstolva intenzív, de könnyen iható, inkább gyümölcsös, mint fűszeres. Az ízvilágot kezdetben a málnásság uralja, aztán szép lassan jönnek a kicsit vadabb, somos, kökényes, áfonyás jegyek, némi fűszerességgel megbolondítva. Az utóízben érezhető kesernyésség határozott, de nem zavaró. Kellemes, lendületes, szerethető bor.

8.

Kreinbacher Birtok (60 ha organikus művelés, további 20-30 ha szüretelés)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Kreinbacher Syrah 201514 0,75,315900

A válogatott termést bogyózás után tölgyfa kádakban erjesztettékk 30 napig, naponta háromszori csömöszöléssel. Francia hordókban, egyharmad részben barrique-ban érlelték 16 hónapig. Gránátvörös szín jellemzi. Illata intenzíven gyümölcsös, a szeder és feketecseresznye dominál, füst és étcsokoládé teszi gazdagabbá. Jó egyensúlyú, lendületes bor. A korty selymes, a tanninok jól integráltak. A gyümölcsösség mellett a fajtára jellemző bors és a hordós érlelés fűszeres jegyei is hangsúlyosak. Meglepően elegáns bor.

9.

Somló Kincse Kézműves Kispince (3 ha)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Somló Kincse Kadarka 2019    6000

Nem forgalmi tétel, nincs több! A pincében kézműves, természetes borok készülnek spontán erjesztéssel. Száműztek minden segédanyagot, nem használnak enzimeket, élesztőket, aromatikát. Nem alkalmaznakk cukor- és savpótlást, savtompítást, vagy egyéb vegyészkedést. A szőlőt – estenkénti édes, vagy aszús tétel készítésétől eltekintve – teljes érésben szüretelik, majd változó időtartamú héjon áztatás után, a színlevet különválasztva és felhasználva, reduktív módon erjesztik, kizárva minden, a szőlőgyümölcs aromavilágát befolyásoló tényezőt. Az érlelés során – egyes különleges tételeknél – fahordót és amforát is használnak. Törekszenek a kénessav minimalizálására, a borok egy része derítés, nagyobb hányada szűrés nélkül kerül palackba. Esetenként készítenek natúr kategóriás tételeket is.

Izgalmas, közepesen intenzív és tetszetős illatában meggybefőtt, friss cseresznye, némi vörös szilva, pici cékla és kellemes fűszerezettség jelenik meg. Gyönyörű egyensúly jellemzi a bort, amihez fantasztikus savak társulnak. Ízvilágát is a piros gyümölcsök és a finom fűszerek határozzák meg. Hosszú lecsengése sok fűszert és sós karaktert mutat.

10.

5Ház Borbirtok (3,5 ha)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Weingartner Bastard Natúr Pinot Noir Siller 202113,2   4300

2,5 napot volt héjon, hidegen áztatva, majd préselve somlói Pinot Noir az északi, dobai oldalról + Káptalantóti kert végi Pinot Noir + még egy-két helyről kisebb mennyiségben. Ezért is lett Korcs a neve, mert “szedett-vedett” Pinot Noir, illetve mert nem nagyon illik a somlói fajták közé. Erjedést követően 8 hónap finom seprőn fahordóban.

11.

Csordás-Fodor Borház (10 ha)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Csordás-Fodor Kékfrankos 201813,5   2200

0,5 ha területről származik a Hegyalja dűlőről. Mély rubin szín, mérsékelt illatában, cigánymeggy, málna, szegfű és némi étcsokoládé is felbukkan. Szép egyensúly mutatkozik a szerkezetében, grafitos, de sima tannin-textúra, cigánymeggy, bors, és egy kevés avar dominálja az ízképet. Szép lecsengésű bor. Tölgyfa hordó érlelés.

12.

Clements Pincészet (1,6 ha)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Clements Kondor Kékfrankos 202012,5   3000

A pincészet a Somló déli oldalán található Serétes- és Grófi-dűlő lankáin terül el.

13.

Barcza Pincészet (összesen 5 ha – Csobánc dél-keleti részén is rendelkeznek szőlőterületekkel)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Barcza Kékfrankos 201912,5   3500

A szőlőt akkor szüretelték, mikor éppen átfordult a teljes érésbe, hogy élénk savak, és a könnyed elegancia jellemezze. Rövid, nyolc napos héjon erjesztés után került fahordóba. Szűrés nélkül, alacsony kén szinttel készült natúrbor. Összesen 520 palack készült. Jó egyensúly, szép savak, moderált alkohol, intenzív kék szőlős gyümölcsösség – egy szép, természetes somlói vörös.

14.

Barcza Pincészet (összesen 5 ha)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Barcza Merlot 201913   3500

Elegáns bor, sok izgalmas részlettel, határozott savgerinccel. Még sokat fejlődhet, ha van türelmünk kivárni… Natúrborként iskolázták. Összesen 439 palack készült.

15.

Kőfejtő Pince (3 ha – 1,5 ha Somó + 1,5 ha Ság-hegy)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Kőfejtő Vörös 201912,5   4500

A 2019-es Vörös a Ság-hegyen termett Syrah és Cabernet sauvignon fajták házasítása, a hegy délnyugati oldalának legfelső, még művelt részéről. A szőlőt vegyszer mentesen művelték, és a bor is természetes módon készült. Erjedés után francia hordókban érlelődött. Derítés és szűrés nélkül palackozták. A fajtákra jellemző élénk gyümölcsösség mellett a bazaltos jegyek teszik egyedivé a bor érését.

16.

Dénes Hegybirtok (3,5 ha Ság-hegy nyugati és keleti lejtői)

FajtaAlkohol (vv%)Cukormentes extrakt (g/l)Maradék cukor (g/l)Sav (g/l)Ár (Ft)
Vörös Kakas 20161321,31,25,24000

85% Kékfrankos, 15% Pinot Noir, Merlot, Portugieser, Zweigelt – vegyesen. Mély rubin színű bor. Vezető illatjegye a meggy, amelyet finom fűszeresség és kékszilva árnyalnak tovább. Filigrán, bársonyos, sima korty, amely frissességéről a lendületes savak gondoskodnak. Ízében szépen visszaköszön a lédús meggyre emlékeztető aromaprofil, kis ásványossággal fűszerezve. Vonzó ízű bor, igazi bisztró vörös.

A kóstolás után egyértelműen megfogalmazódott bennem, hogy ezeket a borokat csak terroir összefüggéseikben érdemes értelmezni. Egyik esetben sem éreztem, hogy a fajta elnyomta volna a terroirt, sőt! Legyen az Merlot vagy Pinot Noir – de akár kékfrankos is(!) -, Somlón és Ság hegyen nincs értelme Bordeauxot, Burgundiát, ne adj’ isten Villányt vagy Szekszárdot emlegetni! Továbbra is azt gondolom, és ebben ez a kóstoló is megerősített, hogy a somlói borok lételeme (ad absurdum fajtajellege) nem más, mint maga a Somló. Hajrá SOMLÓI BORÁSZOK (csupa nagybetűvel), ez nekem nagyon tetszik!

* A borleírások az adott pincészetektől, szaklapokból vagy a borral kereskedő boltoktól származnak (amit általában a pincészetektől vagy egymástól vesznek át). Ezek a leírások a borhoz való első közelítésnek megfelelnek, mindezek mellett megjegyzem, hogy egyetlen pincészet vagy borral kereskedő cég honlapján sem láttam, hogy egy bor negatív kritikát kapott volna. A borfogyasztó feltételezése egyértelműen az, hogy a borkóstolás, ahogyan azt a szakemberek végzik, objektív gyakorlat. Az érzékszervi érzékelés természetéből adódóan azonban ez a feltételezés nem állja meg a helyét. Természetesen a szakértelemnek nagy szerepe van abban, hogy képesek legyünk értékelni a borokat. Bár a bor élvezete – legalább is nálam – hedonikus komponenssel is jár, és a borral kapcsolatos felfogásom/felfogásunk egyedi, amikor együtt kóstolunk, általában sok közös pontot találunk az adott bor értelmezésében. Itt az ideje, hogy a borkóstolás csodálatosan gazdag és érdekes gyakorlatát felnőttként, saját szakértelmünk és szubjektívizmusunk tudatában végezzük! 🙂

Közzétéve: palmolnarelemer

Geológus (magmás petrológus, terroir geológus), egyetemi oktató, amatőr fotós és hegymászó. 1991-től Szegeden él és dolgozik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: