Szent Ambrus után szabadon: ha Rómában vagy élj (értsd: igyál) úgy, mint a rómaiak. 🙂 Próbálkozom!
A Frascati mindig is a világ egyik leghíresebb bora volt, és ma is az. Egy olyan fehérborról beszélek, amelynek DNS-ében ott van a római istenek mítosza és a birodalom lendülete, ugyanakkor a népi, nemesi vagy pápai pompa is. Giovani Dalmasso 1931-ben az “Az itáliai szőlő és bor története” című művében felidézi, hogy V. Sixtus orvosa, Andrea Bacci, az olasz borokról szóló egyik első értekezés szerzője “szőlővel és különféle gyümölcsökkel bőkezűen ellátott, gyönyörökkel teli helyként” jellemezte Frascatit, rámutatva, hogy “a szorgalmas termelők a szőlőültetvényeiken Itália legjobb szőlőit szaporították”, amelyekből olyan borokat nyertek, amelyeket “a fejedelmi lakomákra és Róma polgári étkezdéibe is szállítottak”. 1515-ben Marcantonio Colonna, Frascati utolsó feudális ura kijelölte a szőlőültetvényként hasznosítandó területeket, valamint a szüret idejét és módját is. Az olasz és külföldi turisták nagy száma, akik a világ minden tájáról érkeztek a városba és akiknek nagymértékben kedvezett a Róma-Frascati vasútvonal (az első, amely a Pápai Államban épült, és a második Olaszországban, amelyet 1856-ban avattak fel) használatának lehetősége, páratlan hangulatkeltést eredményezett, amely mindazok lelkesedéséből állt, akik meglátogatták a villákat és megkóstolták boraikat a hagyományos pincékben, kocsmákban, éttermekben és a környék jellegzetes trattoriáiban. Mindez nagy hozzáadott értéket teremtett Frascati és Frascati bor hírnevéhez, ami kedvezett egy máig tartó mítosz kialakulásának. Lehetetlen felsorolni az összes személyiséget, aki méltatta Frascatit és borát. Goethe “paradicsomként” jellemezte, Wilhelm Waiblinger német romantikus költő dicsőítette kertjeit, August von Platen pedig hozzátette: “itt, az árnyas árkádok örökzöldjében megtanulja a költő a költészetet, a szerelmes pedig a szerelmet”. Itt minden borrá válik: élet és halál, gondolat, érzés, álom, szerelem.”
A Frascati nem más, mint egy caraffa Lazio, egy pohár római kultúrtörténet. Az 1800-as években a Frascati bor a fényűzés és a kiválóság szinonimája volt, erőteljes, de édes, pazar és nagyon jövedelmező, olyannyira, hogy a névvel – és a minőséggel! – már akkor visszaéltek. Így törvényszerűen jött a másnaposság évszázada, az árulás és az elhagyatottság, olyannyira, hogy nemcsak a minőség, hanem a név is veszélybe került. A folyamat és az okozott károk megfékezésére 1949-ben megalakult a Frascati bor védelmére létrehozott konzorcium, 1966-ban jött a DOC (az első négy között Olaszországban), majd 2011-ben a DOCG – de erről majd később.
Róma erősen Frascati, legalább is számomra, a modern kori Grand Tour korszak kihagyhatatlan állomása.
Lazio (Róma) vidékét, különösen a 19. században, szinte Róma szívéig szőlővel művelték. Az egész lakosság szőlőműveléssel foglalkozott, az év számos pillanata jelezte ezt az intim kapcsolatot, különösen októberben, amikor a kastélyok árnyékában, a még mindig feudális vidéken a szőlőszüret az élet minden örömével, a mulatozással, a nemes gyümölcs iránti szeretettel robbant ki. A múlt vonzó látványaiból mára egy olyan, a múlt gazdagságának tudatában lévő táj alakult ki, amely ma is álomszerű képeket nyújt a látogatóknak, és a borral együtt ezeréves ízekkel frissíti fel az érzékeket.
A Frascati valamennyi bortípusának termőterülete Frascati, Grottaferrata és Monte Porzio Catone települések egészét, valamint Róma X. kerületének és Montecompatri településnek egy kis részét foglalja magában. Összességében mintegy 1100 hektárnyi szőlőültetvény, amely átlagosan mintegy 95 000 hektoliter Frascati bort termel a különböző fajtákból. A tengerszint feletti magassága 70 és 500 méter között változik; az általános fekvés északnyugati és nyugati. A mediterrán éghajlat mérsékelt, a csapadék az őszi és téli hónapokra koncentrálódik, a tavasz és a nyár pedig hosszú és száraz. A területnek a Tirrén-tengerre való kitettsége lehetővé teszi, hogy a kellemes tengeri szellő enyhítse a legmelegebb órák forróságát. A szőlő itt nagyon kedvező környezeti feltételekre talált. A szeptemberi és októberi viszonylag magas hőmérséklet és napsütés lehetővé teszi a szőlő lassú és teljes érését. A Frascati jellegzetes illatának számos aspektusa a hosszan tartó szőlőérlelésnek és a mérsékelt éghajlatnak köszönhető.
A termőföld (terroir) vulkanikus és bőkezű, az ősi Lazio vulkánjainak kráterei hegyekké, tavakká, erdőkké, villákkal és plébániatemplomokkal tarkított falvakká lényegűltek. A Colli Albani és a Castelli Romani terület jelenlegi tájegységének vulkanológiai (kőzettani) felépítése jól magyarázza a Frascati bor eleganciáját, minerális robbanékonyságát.
Frascati és a vulkanikus terroir
A Colli Albani vulkán ∼600 ezer éve vált aktívvá. A vulkanikus építményt dominánsan piroklasztikus termékek és kisebb lávafolyások alkotják. Vulkanológiai és geokronológiai vizsgálatok alapján a kitöréstörténet három fő szakaszra osztható fel. Az első, Tuscolano-Artemisio (561-366 ezer év) szakaszt több nagyméretű robbanásos kalderaképző kitörés és alárendelten effuzív és stromboli tipusú esemény jellemezte. Ez a fázis volumetrikusan dominálja a Colli Albani vulkán történetét. A következő Faete-fázis 50 ezer évnyi nyugalmi időszak után kezdődött (308-250 ezer év), amelyet főként effuzív kitörések (pl. Capo di Bove, Saponara, Osa, Monte Mellone és Monte Falcone lávafolyások) és alárendelten stromboli tipusú kitörések jellemeztek. Az utolsó freatomagmás fázist (201-36 ezer év) piroklasztikus kitörések jellemezték, amelyek tufagyűrűket és maarokat hoztak létre a Tuscolano-Artemisio kaldera külső peremén (pl. Albano, Nemi, Ariccia). Az Albano-maar kráter aktivitása a legfiatalabb és legjelentősebb, ebben a fázisban. A Colli Albani vulkánkőzetei káliumban gazdag, szilícium-dioxidban szegény magmákból keletkeztek, összetételük a tefrifonolit és a foidit között változik, alacsony szilícium-dioxid és magas CaO-tartalommal.
Frascatiban a 20. század elejéig használt szőlőfajták többé-kevésbé megegyeztek a ma használtakkal, bár az arányok eltérőek voltak. A filoxéra megjelenése jelentős fejlődést hozott a szőlő felhasználásában. A Malvasia di Candia egyre népszerűbbé vált, és a teljes termelés mintegy 50%-át érte el. Jelenleg az a tendencia, hogy a Malvasia di Candiát Malvasia del Lazio (vagy Malvasia Puntinata) borral helyettesítik, amely a legjobb minőségi eredmények elérésére alkalmas.
A Frascati összetevői a Malvasia bianca di Candia (50%), a Malvasia del Lazio (Putinata) (10-40%), a Trebbiano Toscano (10-20%), a Greco (Trebbiano giallo), a Bellone és Bonvino Bianco (legfeljebb 30%) . A bor többé-kevésbé intenzív szalmasárga, finom, jellegzetes illattal, pikáns, finom, bársonyos, száraz ízzel. Minimális alkoholtartalma 11 térfogatszázalék, minimális összsav-tartalma 4,5 g/l.
Malvasia del Lazio vagy Puntinata (a jellegzetes pont miatt, amely a bogyón látható, amikor a bogyó áttetsző viaszszínt kap). Jól érett, harmonikus és nagyon jellegzetes ízt ad a bornak, magas alkoholtartalom és alacsony savtartalom jellemzi.
Malvasia di Candia (más néven Malvasia Rossa). A belőle készült bor kiváló tulajdonságokkal rendelkezik, különösen testessége és magas alkoholtartalma miatt.
Trebbiano Toscano. Általában állandó termést biztosít, magas savtartalommal.
Trebbiano Giallo, más néven Greco. Szoros fürtű, és kiváló aromákat termel.
Bonvino Bianco. Cukorhozama általában nem túl magas, de savtartalma figyelemre méltó.
A Frascati volt az első fehérbor Olaszországban, amely 1966-ban megkapta az ellenőrzött eredetmegjelölést (D.O.C.). Ezt teljesítményt, amely akkoriban minden bizonnyal tekintélyes volt, a borágazat – sajnos – az idők során nem követte megfelelően, mivel nem vette kellőképpen figyelembe a fogyasztási szokások gyökeres változását. Néhány éve néhány borászat előrelátó minőségpolitikát kezdeményezett, amelynek célja a Frascati kiválósági szintjének helyreállítása volt. Ez végül komoly eredményekhez vezetett. 2011-ben az egyszerű Denominazione di Origine Controllata (D.O.C.) mellett a Cannellino di Frascati és a Frascati Superiore esetében is bevezették a Denominazione di Origine Controllata e Garantita (D.O.C.G.) jelölést. Megjelent a Frascati Superiore Riserva is, amelyet legalább 12 hónapig kell érlelni. A termelés csúcsán lévő ilyen típusú borok esetében a hektáronkénti hozamot radikálisan csökkentették. A Frascati típusok tehát a következők:
Frascati Superiore Riserva – Denominazione di Origine Controllata e Garantita (D.O.C.G.), palackozás előtti egyéves érlelési idővel.
Frascati Superiore – Ellenőrzött és garantált eredetmegjelölés (D.O.C.G.)
Cannellino di Frascati – Ellenőrzött és garantált eredetmegjelölés (D.O.C.G.)
Frascati – Ellenőrzött és garantált eredetmegjelölés (D.O.C.G.)
És akkor most a (nagyon) személyes oldala: kóstoltam esőben, napsütésben, délben és este, a belvárosban és a Trasteverén, önmagában, kávéval, pastaval, gnocchival, Saltimbocca alla Romanaval… Mindig a legjobb társaságban! Ha ajánlanom kellene, akkor a Pallavicini család több mint 350 éves pincészetére esne a választásom.
BOROSTA 